Archív videók 2022

20. hét

Talmácsi Gábor MiniMotor program
Talmácsi Gábor MiniMotor programot rendeztek a Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolában. A program célja a biztonságos közlekedésre nevelés mellett a motorsport megismertetése, megszerettetése.

Rákóczi Alapítványi Bál – rövid
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megrendezte az alapítványi bált, amelyre a gyerekek színpadi műsorral készültek. Ficzere Noémi, intézményvezető és Mihály Judit, a szülői munkaközösség elnöke kameránk előtt beszélt a József Attila Művelődési Házban tartott rendezvényről. (részlet)

Hagyományőrzés és közösségépítés a Paradicsom-sziget Egyesületnél – rövid
A Paradicsomsziget Egyesület saját szervezésű, hagyományőrző programjaikon túl városi rendezvényeken is aktívan részt vesz. Az általuk tartott májusi táncház alkalmával beszélgettünk Lengyel Zsuzsánnával, a szervezet elnökével. (részlet)

Hagyományőrzés és közösségépítés a Paradicsom-sziget Egyesületnél
A Paradicsomsziget Egyesület saját szervezésű, hagyományőrző programjaikon túl városi rendezvényeken is aktívan részt vesz. Az általuk tartott májusi táncház alkalmával beszélgettünk Lengyel Zsuzsánnával, a szervezet elnökével.

Minigaléria a Városi Könyvtárban
2023. májusában a Városi Könyvtár minigalériája a Kisharang Református Óvoda egy egész tanévet felölelő, különféle technikákkal készült munkáit mutatja be, amelyekről Hubik Orsolya, óvodapedagógussal beszélgettünk.

Hunyadi iskolatörténeti kiállítás
Tavaly ünnepelte fennállásának 115. évfordulóját a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola. A születésnapi rendezvénysorozat egyik állomása egy iskolatörténeti kiállítás, amely idén tavasszal a Laffert Kúriában ismét megtekinthető. A tárlaton Karlné Purczeld Erika, intézményvezető vezetette végig stábunkat.

Rákóczi Alapítványi Bál – színpadi műsor
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megrendezte az alapítványi bált, amelyre a gyerekek színpadi műsorral készültek.

Bugyi OBO SE – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a 2022/23-as bajnokság 28. fordulójából. (összefoglaló)

 

19. hét

A Zenepavilon felavatása a Bezerédi Sportparkban (rövid)
Szezonnyitó zenés rendezvény keretében avatták fel 2023. április 30-án a Bezerédi Sportparkban épült Zenepavilont. Lantos Gábor és zenekara többek között Elvis Presley slágereivel varázsolt rock’n roll hangulatot.

Városi népdaléneklő verseny (rövid)
2023-ban is a Laffert Kúria adott otthont a Dunaharaszti Városi Népdaléneklő versenynek. (részlet)

A Művelődési Ház Programajánlója
A Dunaharaszti Tánciskolák 2. Gálaműsorára készülnek a Dunaharaszti József Attila Művelődési Házban 2023. május 21-én.

Majális a Sportszigeten 2023. (rövid)
Zenés, képes összefoglaló a Dunaharaszti majálisról.

Majális a Sportszigeten 2023. (1. rész)
A színpadon: Tánc- és sport csoportok bemutatói.

Czakó Vince Attila bemutatkozása
Komoly eredmények, határozott célok fallabdában. Bemutatkozik Czakó Vince Attila, fiatal dunaharaszti sportoló.

Anyajegyszűrés Dunaharasztin
Májusban több ingyenes egészségügyi szűrővizsgálaton is részt vehet a lakosság, amelyeket Dunaharaszti Város Önkormányzata biztosít. Három alkalommal anyajegy vizsgálatra is várják a lakosokat. Dr. Bereczki Péter egészségügyért felelős alpolgármesterrel beszélgettünk ennek fontosságáról.

Altdorfi látogatók Dunaharasztiban
Németországi polgármestereket, vendégeket fogadott városunk, akiket Tájház udvarán sváb zenével és disznótorossal is vártak.

Városi népdaléneklő verseny
2023-ban is a Laffert Kúria adott otthont a Dunaharaszti Városi Népdaléneklő versenynek.

DMTK – Üllő bajnoki kézilabda-mérkőzés
Bajnoki kézilabda-mérkőzés az NB II. Férfi Dél csoportjának 20. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – Gödöllői SK bajnoki labdarúgó-mérkőzés – rövid (2023. 19. hét)
Pest vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 27. fordulójából. (rövid összefoglaló)

DMTK – Gödöllői SK bajnoki labdarúgó-mérkőzés (2023. 19. hét)
Pest vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 27. fordulójából. (összefoglaló)

18. hét

Májusfaállítás a Dunaharaszti Tájház udvarán
A hagyományőrző rendezvény a Kegyeleti Parkban vette kezdetét, majd a Tájházban a májusfa felállítása után Sramlipartival ünnepelték a napot a résztvevők. Gerber Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke osztott meg részleteket a programról.

Májusfaállítás a Dunaharaszti Tájház udvarán (rövid)
A hagyományőrző rendezvény a Kegyeleti Parkban vette kezdetét, majd a Tájházban a májusfa felállítása után Sramlipartival ünnepelték a napot a résztvevők. Gerber Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke osztott meg részleteket a programról. (rövid)

Bárka Közösség – önkéntes nap
Idén április utolsó szombatján várták a segítőket, hogy két helyszínen, a műhelyben és a lakóotthonban is elvégezzék a tavaszi takarítással és kertészkedéssel járó feladatokat.A lelkes önkéntesek ebédjéről ezúttal is az ÖNÖSZ gondoskodott.

VS Dunakeszi – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 26. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – SMAFC bajnoki rájátszás kosárlabda-mérkőzés
Férfi NB I/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés a bajnokság rájátszásának 1. fordulójából, 4. mérk. (összefoglaló)

 

17. hét

Képviselő-testületi ülés (rövid)
A 2023. április 24-i képviselő-testületi ülés közvetítése. (részlet)

Vízi szemétszedés
A Föld Napja alkalmából a DMTK Vízisport Szakosztály lelkes tagjainak köszönhetően megtisztult a Duna-Tisza-csatorna egy szakasza. Czompa Gyula, a szakosztály vezetője számolt be a részletekről.

Raben Trans European Hungary Kft. új átrakóközpontjának átadása (rövid)
Április 19-én került sor a Dunaharaszti ipari területén található Raben Trans European Hungary Kft. új átrakóközpontjának átadására. Az ünnepélyes rendezvényen, a vállalat partnerei, külföldi vezetői, dolgozói és stábunk előtt került átvágásra a nemzetiszínű átadószalag. A ceremónián beszédet mondott többek között Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója, Desirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete, Árvay Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Szalai László, Dunaharaszti polgármestere. A vállalatcsoport holland vezérigazgatója és a magyarországi kft. ügyvezető igazgatója kameránk előtt is beszélt a cég nemzetközi és határainkon belüli helyzetéről, valamint a jövőbeni terveikről is. Ebben a rövid összeállításban az interjúkat tekinthetik meg.

ÖNÖSZ vándorkupás főzőverseny
Vándorkupás főzőversenyt szervezett az Önkéntes Összefogás Egyesület, amelyre bármilyen étellel nevezhettek a csapatok. Az eseménynek a dunaharaszti Nomád Kemping adott otthont, a rendezvény ezúttal jótékony célokat is szolgált. A részletekről Büti Mihályt kérdeztük.

Programajánló – 2. Némedi Csillagok Fesztivál (rövid)
A 2. Némedi Csillagok Fesztiválra Csordás Enikő, főszervező invitálja nézőinket. A rendezvényt május 6-án a Kék-tó területén rendezik meg. (részlet a beszélgetésből)

Programajánló – Némedi Csillagok Fesztivál
A 2. Némedi Csillagok Fesztiválra Csordás Enikő, főszervező invitálja nézőinket. A rendezvényt május 6-án a Kék-tó területén rendezik meg.

Költészet Napi szavalóverseny a Kőrösiben (rövid)
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola idén is megrendezte Költészet Napi szavalóversenyét, amelyet városunk általános iskoláinak tanulói számára hirdettek. Az idei irodalmi ünnep a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódott. (részlet)

DMTK – TFSE bajnoki kézilabda-mérkőzés
Bajnoki mérkőzés az NB II. Férfi Dél csoportjának 18. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – Viadukt SE-Biatorbágy bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 25. fordulójából. (összefoglaló)

16. hét

Városi Versmustra a Költészet Napja alkalmából – rövid
Az irodalmi délelőttön ráhangolódásként Becskey József előadásában hallhattunk megzenésített verseket, majd Dunaharaszti ismert személyei által ajánlott verseket hallhattak a jelenlévők. A program háziasszonya Nagyváradi Erzsébet, Jászai Mari-díjas színésznő volt. (részlet)

Városi Versmustra a Költészet Napja alkalmából
Az irodalmi délelőttön ráhangolódásként Becskey József előadásában hallhattunk megzenésített verseket, majd Dunaharaszti ismert személyei által ajánlott verseket hallhattak a jelenlévők. A program háziasszonya Nagyváradi Erzsébet, Jászai Mari-díjas színésznő volt.

Minigaléria a Városi Könyvtárban
Ábrahám Dávidné Marcsi újszerű technikával (pl. médiamix vagy a steampunk) készült képeit, ékszereit és tárgyait csodálhatjuk meg a Városi Könyvtár minigalériájában. Az alkotóval beszélgetünk.

Könyvtárosok világnapja és tavaszi programok
Laurán-Sziládi Gizella, intézményvezető mesélt a könyvtárosok világnapjáról, a tavaszi rendezvényekről és az állandó könyvtári programokról.

Költészet Napi rendezvénysorozat
Versek online és városi térben – Laurán-Sziládi Gizella, a Dunaharaszti Könyvtár intézményvezetője foglalja össze az eseményeket.

Jelenlét c. nyílt meg a Bárka közösség kiállítása a Városi Könyvtárban
A Bárka Közösség tagjainak alkotásaiból nyílt tárlat a Városi Könyvtárban. A festmények megvásárolhatók, a befolyt összeg a Bárka Alapítványhoz kerül. A kiállítást Lehel Endre alpolgármester nyitotta meg, amelyet Hazay Tímea zenés műsora követett.

DMTK – Gödöllői SK Pest Megyei Kupa labdarúgó-mérkőzés
Pest Megyei Kupa elődöntő labdarúgó-mérkőzés. (összefoglaló)

DMTK – SMAFC bajnoki rájátszás kosárlabda-mérkőzés
Férfi NB I/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés a bajnokság rájátszásának 1. fordulójából, 2. mérk. (összefoglaló)

Felsőpakonyi KSE – DMTK  bajnoki labdarúgó-mérkőzés – rövid
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 24. fordulójából. (rövid összefoglaló)

Felsőpakonyi KSE – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 24. fordulójából. (összefoglaló)

15. hét

Húsvét a tájházban
A húsvéti ünnepkör egyik elmaradhatatlan rendezvénye Dunaharasztin a Német Nemzetiségi Tájház húsvéti programja, amelyen kézműves foglalkozásokkal és állatsimogatóval készültek a gyerekek számára.

„Nyuszi hopp!” húsvétváró a Mese Óvodában
A Mese Óvoda húsvéti családi délutánján fellépett a Tulipán tánccsoport, az óvó nénik „Az aranyszőrű bárány” c. mesejátékot adták elő. A húsvéti hagyományőrzés jegyében kézműves foglalkozások és népi játszótér is várta a gyerekeket.

Aladdin a Hard Steppers előadásában
A Hard Steppers Tánc- és Sportegyesület kezdeményezéseként állították színpadra Aladdin történetét a József Attila Művelődési Házban február végén. Az esemény jótékony célokat is szolgált, amelyről Arnold Kata, az egyesület vezetője számolt be.

Jótékonysági koncert a Bárka Közösség javára (rövid)
A Dunaharaszti Református Templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amellyel a Bárka Közösségének nyújtottak támogatást. A rendezvényen a Gödöllői Szimfonikus Zenekart hallhatta a közönség. (részlet a műsorból)

Jótékonysági koncert a Bárka Közösség javára
A Dunaharaszti Református Templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amellyel a Bárka Közösségének nyújtottak támogatást. A rendezvényen a Gödöllői Szimfonikus Zenekart hallhatta a közönség.

DMTK – Budakalászi MSE bajnoki labdarúgó-mérkőzés (rövid)
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 23. fordulójából. (rövid összefoglaló)

DMTK – Budakalászi MSE bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 23. fordulójából. (összefoglaló)

14. hét

Felújítási munkálatok a Hunyadiban
Többek között a csapadékvíz-elvezetést, hőszigetelést, belső udvart és a sportpályát is érintő felújítások zajlanak a Hunyadi iskolában. Az intézményben folyó munkálatokról dr. Pálos Annamária, tankerületi igazgató és Karlné Purczeld Erika, igazgatónő számolt be.

Húsvéti játszóház a Művelődési Házban
2023. március 26-án vidám, színes forgatag várta a gyerekeket, családokat a József Attila Műv. Ház húsvéti játszóházában.

Aranyszarvas-Masterplast SE – DMTK Pest Megyei Kupa labdarúgó-mérkőzés
Labdarúgó mérkőzés összefoglaló a Pest Megyei Kupa 5. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – UFC Gyömrő bajnoki labdarúgó-mérkőzés (rövid)
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 22. fordulójából. (rövid összefoglaló)

DMTK – UFC Gyömrő bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 22. fordulójából. (összefoglaló)

 

13. hét

Képviselő-testületi ülés (rövid)
A 2023. március 27-i képviselő-testületi ülés közvetítése. (részlet)

Vecsési FC – DMTK bajnoki labdarúgó-Bajnoki labdarúgómérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 21. fordulójából. (összefoglaló)

Író-olvasó találkozó Tapodi Brigittával (rövid)
„Amit örökül kapsz” – A Laffert Kúriában ismerhettük meg közelebbről Tapodi Brigittát, városunkban élő regényírót, akivel Gál Vilmos, történelmi regényíró beszélgetett. Az eseményen közreműködött Krajnik-Balogh Gábor, színművész. (részlet)

Vitéz László c. bábelőadás (rövid)
A Dunaharaszti Szivárvány Bábcsoport március 26-án a Vitéz László című darabot mutatta be a Rákóczi ligeti Szent Imre Templom Közösségi Házban, ahol belépődíj nélkül várták az érdeklődőket. (részlet az előadásból)

Vitéz László c. bábelőadás
A Dunaharaszti Szivárvány Bábcsoport március 26-án a Vitéz László című darabot mutatta be a Rákóczi ligeti Szent Imre Templom Közösségi Házban, ahol belépődíj nélkül várták az érdeklődőket.

Író-olvasó találkozó Kettererné Bauer Mónikával (rövid)
A Rozmaring-gyermekkor (Rosmarin-Kindheit) című kötet megjelenése alkalmából tartott író-olvasó találkozónak a Városi Könyvtár adott otthont. A rendezvényt gyerekek felolvasása, zene és fotóvetítés is színesítette. (részlet a műsorból)

Író-olvasó találkozó Kettererné Bauer Mónikával
A Rozmaring-gyermekkor (Rosmarin-Kindheit) című kötet megjelenése alkalmából tartott író-olvasó találkozónak a Városi Könyvtár adott otthont. A rendezvényt gyerekek felolvasása, zene és fotóvetítés is színesítette.

DMTK – VSK Tököl bajnoki kézilabda-mérkőzés
Bajnoki mérkőzés az NB II. Dél csoportjának 16. fordulójából. (összefoglaló)

Helyes közlekedési morál program a Hunyadi iskolában
Helyes közlekedési morál címmel interaktív programot szervezett a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesülete a Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolában. A preventív esemény a Szigetszentmiklósi Rendőrség munkatársaival együttműködve az energiatakarékos és egészséges közlekedés témakörében folyt.

Szemétszedés a DKE szervezésében
Idén a Víz világnapjához kapcsolódva várta Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesülete az önkénteseket a szemétszedési akcióra. A programba ezúttal a dunaharaszti iskolákat is bevonták. A részleteket Kovács Ilonától, a szervezet elnökétől hallhatják.

12. hét

Roma Nap: Bál
A Dunaharaszti Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2023. március 11-én bált rendezett a József Attila Művelődési Házban a Nemzetközi Roma Nap alkalmából. Jakab Norbert, az önkormányzat elnökhelyettese felidézte a szervezet két évtizedes múltját és aktualitásként beszámolt a roma ösztöndíjról is.

Roma Nap: Kiállítás (rövid)
A 2023. március 11-én megrendezett roma bál programját egy kiállításmegnyitó is színesítette, ahol az érdeklődők a kiállított művek mellett az alkotókkal, Finta Arinával és Kovács Józseffel is megismerkedhettek. (részlet a műsorból)

Nemzeti Kávéház 3. rész (rövid)
A Nemzeti Kávéház programsorozat vendége Saly Noémi művelődéstörténész, aki ezúttal „Kincsek a kredencfiókból” címmel, régi szakácskönyvek rejtelmeiről mesélt. (részlet az előadásból)

Könyvtár Minigaléria – Tóth Gábor fotós kiállítása
Könyvtárunk Minigalériája márciusban Tóth Gábor fotóinak ad helyet. A „Lélektől lélekig” c. kiállítás az Ócsai Református Műemlék Templomot mutatja be.

Petőfi 200 emlékév – Koncert a Városi Könyvtárban
A Petőfi 200 emlékév alkalmából Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák adott koncertet 2023. március 9-én a Városi Könyvtárban. (részlet az műsorból)

DMTK – Dávid Kornél KA, bajnoki kosárlabda-mérkőzés (rövid)
Férfi NBI/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés a bajnokság alapszakaszának 24. fordulójából. (rövid összefoglaló)

DMTK – Dávid Kornél KA, bajnoki kosárlabda-mérkőzés
Férfi NBI/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés a bajnokság alapszakaszának 24. fordulójából. (összefoglaló)

11. hét

Március 15. – Városi megemlékezés Dunaharasztin (rövid)
Dunaharaszti Város Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a Petőfi-szobornál tartott ünnepi megemlékezést. (részlet)

Március 15. – Városi megemlékezés Dunaharasztin
Dunaharaszti Város Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a Petőfi-szobornál tartott ünnepi megemlékezést.

Március 15. – A Rákóczi Iskola ünnepi műsora (rövid)
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ünnepi megemlékezése a József Attila Művelődési Házban. Az iskola 4.a és 4.d osztálya, valamint az énekkar előadásában idézhettük fel a 175 évvel ezelőtti történelmi eseményeket. (részlet)

Március 15. – A Rákóczi Iskola ünnepi műsora
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ünnepi megemlékezése a József Attila Művelődési Házban. Az iskola 4.a és 4.d osztálya, valamint az énekkar előadásában idézhettük fel a 175 évvel ezelőtti történelmi eseményeket.

Nőnapi koncert a Laffert Kúriában (rövid)
Lantos Gábor énekes Elvis dalokat adott elő, zongorán kísérte Kovács István zongoraművész. (részlet)

Nőnapi koncert a Laffert Kúriában
Lantos Gábor énekes Elvis dalokat adott elő, zongorán kísérte Kovács István zongoraművész.

Bemutatkozik a Szivárvány Bábcsoport – Gyerekek
Korábbi adásunk alkalmával bemutattuk a Szivárvány Bábcsoport tevékenységét, életét, és részesei lehettek februári előadásuknak, Tündérszép Ilona és Árgyélus Királyfi történetének. Ez alkalommal megismerkedhetnek a bábcsoport tagjaival.

Káposztafőző verseny
Hétvégén megkezdődött a főzőversenyek sorozata városunkban. Ez alkalommal a Dunaharaszti Nőegylet szervezésében káposztás ételek kerülhettek a zsűri elé.

Házasság Hete rendezvénysorozat: Kerekasztal beszélgetés (rövid)
Szeretetbe kapaszkodva címmel indult programsorozat a Házasság Hete alkalmából 3 helyszínen 8 állomással. A Laffert Kúriában megrendezett Kerekasztal beszélgetés során az E.N.D. katolikus házastársi mozgalom tagjai beszélgettek. A téma: Az osztozás. (részlet)

Házasság Hete rendezvénysorozat: Kerekasztal beszélgetés
Szeretetbe kapaszkodva címmel indult programsorozat a Házasság Hete alkalmából 3 helyszínen 8 állomással. A Laffert Kúriában megrendezett Kerekasztal beszélgetés során az E.N.D. katolikus házastársi mozgalom tagjai beszélgettek. A téma: Az osztozás.

Nagykáta SE – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés (rövid)
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 19. fordulójából. (rövid összefoglaló)

Nagykáta SE – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 19. fordulójából. (összefoglaló)

10. hét

ÖNÖSZ – gyűjtés egészségügyi eszköz beszerzésére
Az Önkéntes Összefogás Egyesület 24 órás vérnyomásmérő beszerzésére indított gyűjtést a Dunaharaszti Orvosi Rendelő részére – 2023. március 31-ig várják a felajánlásokat

Lakossági fórum Alsónémedin – Téma: Kavicsbánya (rövid)
A Dunaharaszti területén tervezett kavicsbánya nyitásával szembeni lépések megvitatása. Az eseményen dr. Tüske Zoltán, a nagyközség polgármestere és dr. Izsák Orsolya, ügyvéd, érintett helyi lakos nyújtott részletes tájékoztatást a megjelenteknek – részlet a fórumról.

Lakossági fórum Alsónémedin – Téma: Kavicsbánya
A Dunaharaszti területén tervezett kavicsbánya nyitásával szembeni lépések megvitatása. Az eseményen dr. Tüske Zoltán, a nagyközség polgármestere és dr. Izsák Orsolya, ügyvéd, érintett helyi lakos nyújtott részletes tájékoztatást a megjelenteknek

4. Sonepar és Ledvance értékesítési verseny
4. alkalommal is sikerrel zárult a Sonepar és a Ledvance értékesítési versenye, amely eredményeként 1 millió forint adományt adtak át, ezúttal a Bárka Alapítvány javára. A kedvezményezett kiválasztásakor nem csak a támogatásra szorulók helyzetét vették figyelembe, hanem a környezettudatosságot is szem előtt tartották.

Bemutatkozik a Szivárvány Bábcsoport
A Szivárvány Bábcsoport 26 éve működik, Dunaharasztin 8 éve találkozhatunk velük. Fejes Józsefné, a közösség vezetője mutatja be a bábszínházi tevékenységüket. A beszélgetésből megtudhatjuk, mi mindent is takar a színes bábos élet – részlet a beszélgetésből.

Bemutatkozik Szivárvány Bábcsoport – bábelőadás
A 26 éves múltú, Dunaharasztin 8 éve működő Szivárvány Bábcsoport havonta várja a kicsiket és a nagyokat városunkban egy-egy előadásra. Legutóbb a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi történetét láthatta a közönség, amelyhez mint mindig, a bábokat és a díszletet most is maguk tervezték, készítették.

DMTK – FÉMALK Dunavarsány bajnoki labdarúgó-mérkőzés (rövid)
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 18. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – FÉMALK Dunavarsány bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 18. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – Budafok bajnoki kosárlabda-mérkőzés
Férfi NBI/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés a bajnokság alapszakaszának 22. fordulójából. (összefoglaló)

9. hét

Képviselő-testületi ülés (rövid)
A 2023. február 27-i testületi ülés közvetítése a Dunaharaszti Polgármesteri Hivatalból – részlet
Két sürgősséggel előterjesztett és nyolc meghirdetett napirendi pontot tárgyalt a város vezetősége.

Képviselő-testületi ülés
A 2023. február 27-i testületi ülés közvetítése a Dunaharaszti Polgármesteri Hivatalból
Két sürgősséggel előterjesztett és nyolc meghirdetett napirendi pontot tárgyalt a város vezetősége.

Farsangtemetés 2023
A Dunaharaszti Fiatal Svábok Egyesülete által szervezett hagyományos sváb farsangi bál után a farsangi időszakot lezáró esemény következett: a farsangtemetés. A humoros ceremóniát követően hajnalig tartott a mulatság.

Házasság Hete rendezvénysorozat: Hangverseny a Laffert Kúriában (rövid)
Szeretetbe kapaszkodva címmel indult programsorozat a Házasság Hete alkalmából – 3 helyszínen 8 állomással
Hangverseny a Laffert Kúriában – Pellet Sebestyén, Polgár Balázs és Polgár László előadásában – részlet

Bál a Szivárvány Óvodában (rövid)
A Szivárvány Óvoda ötödik alkalommal rendezte meg a szülők-nevelők bálját a József Attila Művelődési Házban, ahol a gyerekek színpadi műsorral kedveskedtek a vendégek számára – részlet

Bál a Szivárvány Óvodában
A Szivárvány Óvoda ötödik alkalommal rendezte meg a szülők-nevelők bálját a József Attila Művelődési Házban, ahol a gyerekek színpadi műsorral kedveskedtek a vendégek számára.

DMTK – Csepel DSE bajnoki kézilabda-mérkőzés
Bajnoki mérkőzés az NBII Dél csoportjának 13. fordulójából. (összefoglaló)

Vác VLSE – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés (rövid)
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 17. fordulójából. (rövid összefoglaló)

Vác VLSE – DMTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 17. fordulójából. (összefoglaló)

 

8. hét

Maglódi TC – DMTK Pest Megyei Kupa labdarúgó mérkőzés
Labdarúgó-mérkőzés a Pest Megyei Kupa 4. fordulójából. (összefoglaló)

DMTK – Veresegyház VSK bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés a bajnokság 16. fordulójából. (összefoglaló)

 

7. hét

Bezerédi Sport- és Szabadidőpark átadó – rövid
Vidám, farsangi hangulatban adták át a Bezerédi Sport- és Szabadidőparkot 2023. február 11-én. Az ünnepélyes rendezvényt követően dr. Szalay László polgármester nyilatkozott a KisDuna TV-nek.

Adománygyűjtés a törökországi földrengés károsultjai számára
A törökországi földrengés károsultjai részére szánt adományok egyik átvevőpontja a dunaharasztin működő Tura Logistic Kft., a legszükségesebb termékekről, élelmiszerekről és egyéb információkról a cég vezetője beszélt kameránk előtt.

DMTK – KTE-Duna Aszfalt U23 bajnoki kosárlabda-mérkőzés
Férfi NBI/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés a bajnokság 19. fordulójából.

 

6. hét
5. hét
4. hét
3. hét
2. hét
1. hét